Matiulláh Rúháni, Kunduz tartomány szóvivője jelezte: a segély befektetések, újjáépítési projektek formáját is öltheti, vagy érkezhet bármiféle humanitárius támogatás keretében, amelyet Afganisztán kormányának vagy állampolgárainak nyújtanak - idézi az MTI hírét a 444.hu.
Szerinte a tálibok nagyon örülnének a segítségnek.
Kapcsolódó
A tálibok augusztus 8-án foglalták el Kunduzt, majd augusztus 15-én harc nélkül bevonultak Kabulba, és átvették a hatalmat.
Az utolsó amerikai katona augusztus végén hagyta el Afganisztánt, és ezzel véget ért a nemzetközi haderő csaknem húszéves missziója az ázsiai országban.
Rúháni bírálta a nemzetközi közösséget, mert az elmúlt húsz évben támogatta a radikálisok szerint korrupt kabuli kormányt, de felfüggesztette a segélyeket, amikor a tálibok jutottak hatalomra.
Azt mondta, a tálibok az előző kormánnyal ellentétben békét hoztak Afganisztánnak.
„Nem vagyunk terroristák” - tette hozzá.
A világ államai egyelőre azt latolgatják, miként viszonyuljanak a tálibokhoz, akik számos emberi jogi visszaélést követtek el az elmúlt években, viszont jelenleg úgy tűnik, nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy elkerülhetővé váljon a humanitárius katasztrófa Afganisztánban.
Két évtizeddel korábban, 1996 és 2001 között a tálibok vasszigorral vezették az ázsiai országot. Kabulban csak ritkán volt áramellátás, és a lakosság létszáma alig érte el az egymilliót. Betiltották a televíziót, a fotózást, a zenét, és zárt ajtók mögé száműzték a nőket, akik nem tanulhattak és munkát sem vállalhattak.
Rúháni nem kommentálta a tálibok nőkkel szembeni politikáját. Ehelyett azt hangsúlyozta, hogy a radikálisok számára minden állampolgár egyaránt értékes, legyen szó nőkről vagy férfiakról.
Eközben Kabul ügyvivő polgármestere elmondta: a tálibok a város sok női alkalmazottját felszólították, hogy maradjon otthon.
Hamdulláh Namoni vasárnap újságíróknak azt nyilatkozta, csak azoknak engedték meg, hogy folytassák a munkát, akiket nem tudtak férfi dolgozókkal helyettesíteni. Ilyenek voltak például a tervezési és mérnöki osztály nagy szaktudással bíró munkatársai, illetve a női nyilvános illemhelyek dolgozói.
A polgármester hozzátette: egyelőre nem született végleges döntés a kabuli önkormányzat női munkatársainak ügyében, akik addig is megkapják a fizetésüket. Emlékeztetett: a tálibok hatalomátvétele előtt is a háromezer önkormányzati dolgozó mindössze egyharmada volt nő.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)