A WHO szerint "nem változtatna jelentősen" a vírus terjedésén, ha a játékokat elhalasztának vagy egy másik helyen tartanák meg.
A szervezet szerint Brazília csak egyike azon 60 országnak és területnek, ahol felütötte fejét a Zika, és az emberek továbbra is szabadon utaznak a fertőzött területekre. A legjobb módja a fertőzésveszély csökkentésének a közegészségügyi és utazási ajánlások betartása - áll a közleményben.
Tegnap 150 szakértő nyílt levelében globális veszélynek nevezte az olimpia brazíliai megtartását. A kutatók szerint a nyári játékokra érkező nézők könnyen megfertőződhetnének a Zika-vírussal, ami a betegség gyorsabb terjedését eredményezné a világon, mivel szinte minden országból érkeznek majd rajongók a sporteseményre. Azt javasolják vagy halasszák el az olimpiát vagy tartsák meg egy másik helyszínen, ahol a betegség még nem jelent meg.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Csárdi Antal új és váratlan hungarikumot talált ki
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Jó hír érkezett a Mol finomítójából
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek