A Bruxinfo úgy tudja, az Európai Bizottság (EB) csütörtökön levélben jelzi aggodalmait a magyar kormány számára a plázastopot hirdető törvény miatt is, ez ügyben viszont egyelőre nem indít eljárást.
Mint ismert, a Szép kártya és Erzsébet utalvány kibocsátásának és elfogadásának szabályait is módosítani kívánja a kormány. A legutóbb Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter írta egy képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában, hogy áttekintik a Széchenyi Pihenőkártya Kártya (Szép-kártya) rendszerének eddigi tapasztalatait, a beérkezett módosítási javaslatokat, ezek mérlegelését követően pedig előkészítik a kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló kormányrendelet módosítását.
Az EB előzetes véleménye szerint a Szép-kártya szabályai sértik a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát. Az EB szerint a kártya egyes feltételei kizárják a vállalkozások bizonyos formáit, így például a külföldi vállalatok fióktelepeit, valamint a kártyakibocsátónak banki háttérrel kell rendelkeznie. (Ez utóbbi döntés egyben azt is jelenti, hogy a tradicionális utalvány-kibocsátó cégek nem tudnak belépni erre a piacra.)
Még keményebben fogalmazott korábban Brüsszel az Erzsébet-utalvánnyal kapcsolatban, "a szabályozás nyíltan diszkriminatív, mivel állami monopóliumot valósít meg", emellett a kibocsátó üdülési alapítvány "szerződéskötési gyakorlata diszkriminatív lehet", illetve "kereskedelempolitikai (és nem szociális) célokat érvényesít". A Bizottság szerint "a jelenlegi piaci szereplők kiszorítása semmilyen módon sem indokolható, a felhozott közérdekkel aránytalan".
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket