A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy csak az elmúlt néhány hétben több mint 90 milliárd forintnyi kínai beruházás bejelentésén vagy alapkőletételén vett részt, és más kínai vállalatokkal is tárgyalások zajlanak magyarországi fejlesztésekről - írja az MTI.
Szijjártó Péter szerint a vakcinák ügyében is folytatódik az együttműködés, és Kína kész tárgyalni a Sinopharm oltóanyagának licensz alapú magyarországi gyártásáról.
Kapcsolódó
A miniszter szerint a kormány szívesen rendelkezésre bocsátja a kínai vakcina felhasználásával kapcsolatos magyarországi tapasztalatokat, amennyiben erre szükség lenne a jövőben az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezési eljárása során. (A magyar állampolgárokkal még nem osztották meg a Sinopharmmal kapcsolatos tapasztalatokat, az oltások hatékonyságáról ma tettek közzé egy tanulmányt - a szerk.)
A miniszter bejelentette, hogy Magyarország december elsején újabb főkonzulátust nyit a távol-keleti országban, ezúttal Kuangcsouban, amitől a gazdasági és beruházási kapcsolatok további fejlődését remélik.
A két ország közötti kereskedelmi forgalom értéke idén eddig 21 százalékkal nőtt, s már augusztusra elérte a nyolcmilliárd dollárt, miközben a magyar export volumene 33 százalékkal emelkedett a kínai viszonylatban - mondta az MTI szerint Szijjártó.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson