Kína 153,7 milliárd dollár külföldi tőkekihelyezést hajtott végre tavaly, 20,2 százalékkal többet az egy ével korábbinál. Az ODI halmozott összege 2580 milliárd dollár volt 2020 végéig - áll a kínai kereskedelmi minisztérium, a statisztikai hivatal és a devizatartalékot kezelő szervezet, a SAFE közös közleményében.
Az ázsiai ország adta a globális külföldi tőkekihelyezések 20,2 százalékát 2020-ban - írja az MTI.
A kínai befektetők által alapított cégek száma 45 ezer volt a világ 189 országában a múlt év végén, a kínai tőkével külföldön létrehozott cégek mintegy 2,18 millió helyi munkaerőt foglalkoztattak.
Tavaly az ODI több mint 70 százaléka irányult a lízing és üzleti szolgáltatási ágazatokba, a nagy- és kiskereskedelmi, valamint a pénzügyi ágazatokba.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött