- Miért választotta mégis a bankszakmát? - A véletlennek köszönhetően. Az egyetem befejezése előtt egyszer a folyosón szembe jött velem a Magyar Nemzeti Bank személyzetise. Nekemszegezte a kérdést, hol akarok elhelyezkedni. Mondtam, egyelőre fogalmam sincs. Invitált, válasszam őket, mire hevesen tiltakoztam. Nem tudod, mit beszélsz, intett korholva, nagyon jó csapatunk van, ha tudsz nyelveket, utazhatsz külföldre, ráadásul kiváló kiképzést kapsz. Jó, próbáljuk meg, egyeztem bele. Ennek 33 éve. - Nem bánta meg? - Életem legjobb döntése volt. - És a CIB Bankhoz mi vonzotta? - Engem semmi, ide küldtek. A részvényesek megállapodása szerint a CIB Bank vezérigazgatóját a 34 százalék tulajdonnal rendelkező Magyar Nemzeti Bank delegálta, a vezérigazgató-helyettest pedig a külföldi tulajdonosok. 1988. december 31-én nyugdíjba ment az MNB alelnöke. Helyére az akkori elnök, Bartha Ferenc az itteni vezérigazgatót nevezte ki és '89. január 1-jétől engem küldött a CIB Bank élére. Azóta látom el ezt a posztot. 1995. január 1-jétől a részvényesek a korábbi delegálást megszüntették, és úgy állapodtak meg, hogy közös jelöltjük tölti be az elnök-vezérigazgatói beosztást. Engem ért a megtiszteltetés. - Egyetemistaként milyen karrierről álmodott? - Diplomáciairól, hiszen az egyetemen a nemzetközi, ismertebb nevén a diplomata szakra jártam. A Külügyminisztérium utánpótlása elsősorban innen került ki. Harmincan végeztünk, tizenhármat vett át a külügy. Mivel nem voltam kádergyerek, nem kerültem be. - Akik ismerik önt, azt mondják, rengeteget dolgozik, szinte munkamániás. Mi hajtja? - A Nemzeti Bankban úgy tanultam akkori főnökeimtől, különösen Fekete Jánostól és Mészáros Kálmántól, hogy a feladatokat illik maradéktalanul elvégezni. És sok a feladat. - A munkatársaitól is hasonló munkatempót kíván? - Bizony a vezetőktől elvárom, hogy rendelkezésre álljanak. Persze azoktól is, akik bejelentkeznek hozzám, s esetleg csak este hétkor kerülnek sorra. Nagyon idegesít ugyanis, ha nincs itt, akit várok. - A környezetében lévők győzik ezt az iramot? - Nem mindenki bírta, de ők már nem dolgoznak itt. - A családja hogyan viseli, hogy alig látja? - A gyerekeim már felnőttek, 31 és 26 évesek. Ha igénylik a társaságomat, mindig megtalálnak. - A CIB Bank nevéhez fűződik az otthonról, elektronikus úton végezhető banki műveletek magyarországi meghonosítása. Milyen fogadtatásra talált itthon az új szolgáltatás? - Azt hiszem, ezzel megelőztük a korunkat. Bár két évvel ezelőtt, amikor bevezettük, elég mérsékelt volt iránta az érdeklődés. Úgy látom, Magyarországon az ügyfelek többsége még mindig be akar menni az ügyintézőhöz, ezért nem kívánja a virtuális bankot igénybe venni. Azt szokta meg ugyanis, hogy személyesen intézi az ügyeit, amiért akár sorban állni is kész. A szokások pedig nehezen változnak, az idősebb generáció különösen idegenkedik a számítógépektől. Most kezd felfutni ez a szolgáltatás a lakossági üzletágban, mert a vállalati szférában 1992-ben ugyancsak elsőként vezettük be a piacon. - A csalás lehetőségét, különösen, ha pénzről van szó, egyre többen keresik. Mennyire biztonságos az ilyen tranzakció? - Nálunk tökéletes a biztonság, a hardverkulcs jóvoltából. Hacsak nem árulja el az ügyfél a kódját másnak. Mint a minap történt: az ügyfél bizalmasa, amint megtudta megbízónk kódját, a 24 órás élő telefonos ügyfélszolgálaton keresztül leemelt a bankszámlájáról 840 ezer forintot. Csakhogy a kódot az ügyfélen és a komputeren kívül más nem ismeri, azt nem a telefon mellett ülő munkatársunk azonosítja, hanem a gép. Ha a számlatulajdonos nem fecsegi ki, a csalás lehetősége kizárt. - A hazai bankok ma már versenyeznek az ügyfelekért. Az önök üzletpolitikájának ki a kedvesebb, a lakosság vagy a vállalati szféra? - Teljesen mindegy. Ez a bank azonban hagyományosan a vállalati ügyfélkörön nőtt fel, csak 1992-ben kezdtünk lakossági tevékenységgel foglalkozni. Ez az üzletág azóta lett jelentős, amióta az új olasz tulajdonos 1998. január 1-jén megvett bennünket. Azóta kinyitottuk a kapukat és lebontottunk minden akadályt a lakossági ügyfelek előtt. Ma bárki bejöhet hozzánk, akár tízezer forinttal is fogadjuk, és végrehajtjuk a kívánt tranzakciót. - A bankok versenyében mekkora szeletet tudtak a piaci tortából kihasítani? - A teljes bankrendszer egyesített mérlegfőösszegének 7-8 százalékát képviseljük. Az év végi számok alapján a 4. legnagyobb magyarországi bank vagyunk. Nyereség tekintetében a második, ami a tőkét illeti, a harmadik hely a miénk. - Intézze otthonról pénzügyeit! - biztattak bennünket, ám mostanában elhallgattak. Miért? - A biztatás továbbra is aktuális. A tavalyi év elején azonban reklámügynökséget váltottunk, ezért változott a szlogenünk. Ettől még bátran buzdítjuk a lakosságot arra, hogy intézze a bankügyeit otthonról. - Ha már az arculatot említette, korábban a népszerű színművészt, Cserhalmi Györgyöt nyerték meg a bank reklámemberének. Miért éppen őrá esett a választás? - Annak a reklámügynökségnek az ötlete volt, amelyikkel elkezdtük kiépíteni a bank arculatát. - Akkor az ügynökségváltás miatt nem láthatjuk egy ideje a tévében a Cserhalmival készült CIB reklámokat? - Cserhalmi művész úrnak rendkívül hálásak vagyunk, amiért nagy szakmai alázattal ereszkedett le a reklám színpadára. Támadták is érte csúnyán a kritikusok, mondván, eladta magát. Érdekes módon az senkit nem zavar, hogy Harrison Ford Japánban sört reklámoz. Sőt, a reklámokban részt vevő világsztárok névsora egyre bővül. - Árulja el, az olyan bankszakember, mint ön, hogyan intézi a saját pénzügyeit? A virtuális bankot például igénybe veszi? - Természetesen a befektetéseimet ezen a bankon keresztül intézem, és a megtakarításaimat is itt tartom. Bevallom, a számítógépek világában kevéssé vagyok járatos, mégis, a hétköznapi átutalásaimat a komputerrel rendelkező többi lakossági ügyfélhez hasonlóan én is otthonról intézem. GYERKÓ KATALIN **** KERETBEN **** A minden hájjal megkent tengerész A nincstelenségből lett Amerika egyik leggazdagabb embere Cornelius Vanderbilt, akit az arisztokrácia soha nem fogadott be. Ha néha mégis meghívták, hamar lehetetlenné tette magát azzal, hogy káromkodott, a felszolgálónők fenekét csipkedte és a perzsaszőnyegekre köpött. Csak csiszoltabb modorú utódainak sikerült bekerülni az elitbe, de Corneliust ez nem zavarta különösebben; egész életében a pénzt hajtotta. Igen eredményesen: vagyonát 1877-ben, halálakor 105 millió dollárra becsülték. Cornelius Vanderbilt 1794. május 27-én született a családi farmon, Staten Islanden, kilenc gyermek közül negyedikként. Már gyerekkorában kormányosként dolgozott apja utasszállító hajóján, tizenegy éves korában pedig kimaradt az iskolából, hogy minden idejét a New York körüli csatornák és tengeráramlatok tanulmányozásának szentelhesse. Egy hónappal tizenhatodik születésnapja előtt bejelentette, hogy tengerész akar lenni. Az anyja azt válaszolta: ha felszánt és beültet hat hold sziklás földet a Vanderbilt-farmon, kölcsönöz neki 100 dollárt, hogy vehessen magának egy bárkát. Ez szinte lehetetlen volt, de a fiú megcsinálta. Megkapta a hajót, és utasokat szállított vele a New York-i kikötőbe, fejenként 18 centért. Az év végére visszafizette anyjának a 100 dollárt és ezret adott a családi költségvetésbe. Tizenkilenc éves korában elvette feleségül unokahúgát és szomszédját, Sophia Johnsont, aki energikusságát és szorgalmát tekintve méltó párjának bizonyult. Az esküvő utáni reggelen Cornelius már a kikötőben volt. Huszonhárom éves korára több hajója volt és 9000 dollárja. Nem sokkal ezután megjelentek az első gőzhajók. Vanderbilt eleinte lenézte a különös masinákat, de azután úgy döntött, megismerkedik velük. 1818-ban eladta az összes hajóját és beállt kapitánynak egy gőzhajóra. A következő tíz évben New York és New Brunswick között szállította az utasokat a Raritan folyón és kitanulta a gőzhajózás minden csínját-bínját. Eközben a felesége vendégfogadót vezetett a kikötőben és nevelte - akkor még egyetlen - gyermeküket. Később még tizenkét gyerekük született. Harmincöt éves korára Vanderbiltnek hét hajóból álló flottája volt és összespórolt 30 ezer dollárt, amit újra befektetett. Rendszeres gőzhajójáratot indított New York és Philadelphia között, és olyan olcsón szállította az utasokat, hogy a versenytársai inkább komoly összeget fizettek, csak hogy hagyja abba. Ezt a trükköt egyébként később is sikerrel alkalmazta. Ötvenhét éves volt, amikor 1851-ben kitört az aranyláz és a New York-iak ezrei indultak Kalifornia felé. Látszólag nem volt lehetőség bekapcsolódni ebbe az üzletbe, mert csak egy társaságnak volt jogosítványa arra, hogy a Panamai-szoroson át szállítsa az utasokat. Vanderbilt azonban nem szokott meghátrálni. Addig tanulmányozta a térképeket, míg rájött, hogy van egy rövidebb út Nicaraguán keresztül, amely elkerüli a szorost, csak azt kell megszervezni, hogy egy 20 kilométeres szakaszon postakocsik szállítsák az embereket. Megtette, és évi egymillió dollárt keresett az aranylázon. 1853-ban úgy döntött, hogy egy kis vakációt engedélyez magának. Közben sem tétlenkedett persze: megépíttette a 82 méter hosszú The North Start, a hajózás történetének első magántulajdonban lévő óceánjáró gőzösét. Mikor visszatért európai útjáról, kiderült, hogy alkalmazottai, akikre a nicaraguai járatot bízta, becsapták. Vanderbilt egy levélben megírta nekik, hogy tönkreteszi őket, és úgy is tett. Kiépített egy új vonalat Panamán keresztül és leszorította az árakat. Ez persze megrendítette a többi járatot is. A társaságok alkudozni kezdtek Vanderbilttel, és megint csak az lett a vége, hogy egy éven át havi 40 ezer dollárt fizettek neki csak azért, hogy megszüntesse a járatát. Vanderbilt mindig felismerte a kedvező lehetőségeket: a polgárháború alatt eladta gőzhajóflottáját az uniónak. Később ezért kitüntetést is kapott a kongresszustól. Hetvenéves volt, amikor beszállt a vasúti szállításba. Pedig negyvenéves korában, amikor csaknem az életét vesztette egy vasúti szerencsétlenségben, megesküdött, hogy nagy ívben el fogja kerülni a vasutat. Amikor azonban látta, mekkora üzlet van benne, meggondolta magát. Többen arra tippeltek, hogy a szárazföldi közlekedésben járatlan tengerész minden vagyonát el fogja veszíteni. Nem lett igazuk. Vanderbilt ugyanazzal a ravasz és kíméletlen stratégiával hódította meg a vasutat, mint korábban a gőzhajózást. Nem sokkal azután, hogy belevágott, 650 kilométernyi vasútvonalat mondhatott magáénak, amely New Yorktól a Nagy-tavakig vezetett. A vasúti befektetéseken 90 millió dollárt keresett. Amikor 1877-ben meghalt, vagyonát 105 millió dollárra becsülték. V. É. Ismeretlen munkáspárti képviselő: Muszáj önnek elaludnia a beszédem közben? Sir Winston Churchill: Nem saját jószántamból történt. HÁNY ÓRA VAN. BIOGRÁF KIADÓ, 1994