Teljes egyetértés van abban, hogy folytatni kell a közös fellépést az Európai Bizottság irányába, mivel uniós szintű eszközök nélkül nem kezelhető az érintett országok problémája – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Ukrajnával szomszédos tagállamok agrárminiszterei megbeszéléséről.

  • Nagy István szerint a búzakukorica, napraforgó, repce, szója esetében újra indokolt korlátozni a vámmentességet, és csak a korábban már alkalmazott mennyiségi kvóták keretei között szabadna azt Ukrajna számára biztosítani.
  • A jelentős mértékű importnövekményre tekintettel a kvótarendszer hatályának kiterjesztését javasolja hazánk a napraforgómagra is.

Magyarország azt szeretné elérni, hogy az Európai Unió ideiglenes kiegészítő vámokat vessen ki az Ukrajnából érkező gabonára abban az esetben, ha a Szolidaritási Folyosón érkező áru célállomása valamelyik ukrán „határmenti” tagállam.

 

Ukrán gabonadömping: a lengyelek után Románia és Magyarország is intézkedne

A lengyel példát követnék a romániai gazdákat érzékenyen érintő ukrán gabonadömping ügyében a romániai szociáldemokraták, ami az ukrajnai import felfüggesztését jelentené. A lépéshez román-ukrán államközi megállapodás szükséges. Bővebben>>>

A határmenti államok gabonája eladhatatlan

Mindezek mellett a kialakult helyzet rövid távú kezelése, a piac mozgásba hozása érdekében kérik a Bizottságtól, hogy az EU humanitárius célból vásárolja fel a határmenti tagállamokban megtermett és az import okozta árcsökkenés miatt eladhatatlan, betárolt gabonát.

A tranzit szállítmányokra egy uniós monitoring- és biztosíték-rendszer működtetésére lenne szükség.

Hazánk újabb, még átfogóbb és szigorúbb vizsgálatokat rendel el az ukrán gabona esetében a határon

– fogalmazott Nagy István.

Az érintett országok közös levélben küldik el újabb megoldási javaslataikat az Európai Bizottságnak, melyeket a következő Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén is megvitatnak majd.

A miniszter reméli, hogy Brüsszel nem tesz majd különbséget a „határmenti” országok között, hanem elfogadja az együttműködő országok javaslatait, és egy átfogó, illetve egységes megoldást tesz le az asztalra. „Szolidárisak vagyunk Ukrajnával kapcsolatban, de a magyar gazdák megélhetését és a magyar mezőgazdaságot nem veszélyeztethetjük” – szögezte le Nagy István.

 

Szlovákia betiltja az ukrán gabona feldolgozását

Megtiltotta az Ukrajnából érkező gabona feldolgozását és az ukrán gabonatermékek értékesítését Szlovákia. A rendeletet azt követően hozta a szlovák kormány, hogy a hatóságok súlyosan szennyezett tételeket foglaltak le, amelyek nem alkalmasak sem emberi, sem állati fogyasztásra. Bővebben>>>