A Wizz Air légitársaság június 25-i London-Budapest járatán utazók több mint 24 órás késéssel indulhattak csak útnak, június 30-án pedig a Marosvásárhely-Budapest járaton történt helytelen utastájékoztatás miatt szükséges vizsgálat indítása az utasok megtévesztése, illetve a velük szemben tanúsított magatartás miatt.
Vizsgálat indul a Kartago Tours által szervezett tunéziai utazásokkal kapcsolatban is, amelyek során 144 utas 16 és 26 órás reptéri várakozás után indulhatott csak útnak.
Kapcsolódó
A tárca szerint minden ilyen esetben szigorúan vizsgálják, hogy az utazási szolgáltatást nyújtók megfelelően tájékoztatták-e ügyfeleiket, illetve hogy minden jogszabályi kötelezettségüknek eleget tettek-e. Ismétlődő jogsértés esetén a lehető legszigorúbb büntetésre számíthatnak a fogyasztókat megkárosító társaságok.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek