Balthas Klein (képünkön) a Fornetti Csoport új vezetője 2017 júniusától.
A szakember a 2015-ben bekövetkezett tulajdonosváltás óta - amikor is az Arzyta globális pékipari csoport tagjává vált - dolgozik a magyar gyökerű nemzetközi cégcsoport kötelékében, stratégiai ügyekért felelős ügyvezetőként eddig is kulcsszerepe volt a vállalat irányításában. Klein 2010-ben csatlakozott az Aryztához, amelynek európai és ázsiai divíziójában töltött be különböző pozíciókat.
A poszton elődjét, Sebastian Goodingot az Aryzta Csoport európai operációs igazgatójává nevezték ki, aki emellett a Fornetti Csoport elnökeként a jövőben is támogatja a céget.
Az 1997-ben alapított Fornetti Kelet-Európa egyik legnagyobb fagyasztott pékáru gyártó és forgalmazó vállalata, amely közvetlenül több mint 970 főt foglalkoztat Magyarországon (Kecskeméten és Kiskunfélegyházán), külföldön pedig közel 500 alkalmazottja van (Romániában Temesváron, míg Bulgáriában Ihtimanban).
A vállalat 2015 augusztusa óta Európa vezető péktermékeket gyártó vállalatcsoportja, az Aryzta AG csoport tagjaként működik.
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára