Tavaly külföldi és magyar tulajdonú cégek 5216 milliárd forint értékben hajtottak végre beruházást hazánkban, ami 14 százalékos növekedésnek felel meg az előző évhez képest - szögezte le a tárcavezető köszöntőjében. Mint mondta: a kiegyensúlyozott gazdasági növekedéshez erős, versenyképes, modern szerkezetű iparra van szükség. Ezért a kormány kiemelt figyelmet fordít az iparfejlesztésre, a termelő beruházások növelésére. A célkitűzéseknek megfelelően 2017 közepére a ciklus összes uniós pályázatát kiírja a kormány - tette hozzá Varga Mihály.
A szakminiszter elmondta: a kormány a gazdaság növekedési ütemének fenntarthatósága érdekében felgyorsítja a támogatások igénybevételét, növeli a hitelezési aktivitást, jóval rugalmasabbá teszi a munkaerőpiacot, illetve ösztönzi a beruházásokat, különös tekintettel a lakásépítésre és -felújításra.
Varga Mihály elmondta: a növekedéshez elengedhetetlenül szükség van arra is, hogy a hazai kis- és közepes vállalatok minél versenyképesebben tudjanak bekapcsolódni a nagyvállalatok beszállítói láncába és a nemzetközi porondon is új piacokhoz juthassanak. A beruházások és a termelés bővítése mellett kiemelt cél a magasabb hozzáadott értékű tevékenységek felé történő elmozdulás az innovatív iparágak, a kutatóbázisok és a K+F tevékenységek bővítésének támogatásával. Varga Mihály kifejtette: a megfogalmazott célokhoz eszközöket is rendel a kormány, megvalósításukat több uniós támogatási program is szolgálja a 2014-2020 közötti időszakban. A 12 ezer eilliárd forint uniós forrás 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítják.
A díjátadó gálán Varga Mihály "Az év vállalata díját" a Delphi Connection Systems Hungary Kft.-nek adta át - írta közleményében az NGM.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is