A folyóiratok jövőjéről szeptemberben szervezett konferencián elhangzott ígéreteknek megfelelően még az idén kiírták a szakmai kollégiumok mind a hároméves, mind az egyéves folyóirat-támogatásokhoz kapcsolódó pályázati felhívásokat - közölte kedden az NKA az MTI-vel. A különböző szakterületek pályázati kiírásai január végéig érhetők el az NKA honlapján.
Doncsev András, az NKA alelnöke a magyarországi folyóiratokról rendezett szeptemberi tanácskozáson azt mondta, hogy az NKA a könyv- és folyóirat-támogatási rendszer első lépcsőjeként az alkotókat támogatja, majd hozzásegíti őket a megjelenéshez folyóiratokban, kiadványokban, végül eljuttatják a lapokat a könyvtárakba, sőt azok korszerűsítéséhez is támogatást nyújtanak.
Mint hangsúlyozta, nemcsak a szépirodalmat, hanem a könyv- és folyóirat-kultúra egészét kívánják támogatni, a tudományos, ismeretterjesztő, művészeti kiadványokat is.
A művészeti folyóiratok támogatására idén 1,4 milliárd forint pályázati igény jelentkezett, míg erre a célra mintegy félmilliárd forintot tudtak fordítani, ebből 150 milliót a szakmai kollégiumok saját keretükből csoportosítottak át.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe