A két-három emberből álló, munkaruhába öltözött csapatok hivatalosan bejegyzett vállalkozások tagjai, és dugulást állapítanak meg vagy azt megelőző, sürgős tisztítási feladatok elvégeztetésére bírják rá az intézmények, cégek képviselőit. Az utóbbi időben a X., a XI. és a XX. kerületből érkezett erről lakossági bejelentés.
A csalók arra is ügyelnek, hogy a munka látszatát keltsék, sokszor valamilyen fehér folyadékkal öntik körbe a csatornanyílásokat. Szóban a csatornázási művekre hivatkoznak, de a hivatalos megrendelőben, amelyet helyben aláíratnak, leszögezik: semmilyen kapcsolatban nem állnak a közszolgáltató céggel.
A csalók általában 30-40 ezer forintot, de volt olyan eset is, amikor 70 ezret kértek a helyszínen. Az FCSM hangsúlyozta: az emblémával ellátott, egységes ruházatú, arcképes igazolvánnyal rendelkező szakembereik nem házalnak csatornatisztítási ajánlattal, és nem kérhetnek készpénzt sem.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy