A Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredményt a nyílt tender ajánlatkérője, a Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata tette közzé.
A nyertesnek 8937 fizetős parkolóhelyet kell felügyelnie. Ehhez biztosítja és működteti az ügyviteli rendszert, és kezeli az évi várható 15 ezer panaszt. Hétköznapokon 8 ás 18 óra között 20 ellenőr, míg a hétvégeken és az ünnepeken 4 ellenőr lesz folyamatosan a helyszíneken. Őket PDA-kal kell felszerelni.
Kapcsolódó
A nyertessel az önkormányzat július 5-én kötötte meg a szerződést. A Céginfo.hu adatai szerint a SIS Parking Kft. tavaly alakult, a múlt évi árbevétele 22,5 millió forint volt.
A Napi.hu írta meg elsőként, hogy nagy fizetős övezetek jönnek Zuglóban. Fizetős lesz a Városliget környéke, vagyis a Vágány utca, a Francia út, a Kerepesi út és a Dózsa György út által határolt terület, valamint az Örs vezér terétől északra fekvő XIV. kerületi zóna.
A kiírás még tavaly év végén jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben. A zuglói önkormányzat által aláírt szerződésből kiderül, hogy összesen 204 automatát helyeznek ki a két területre. A nagyobb - az 56-osok terét is magába foglaló zónába - 174 automata kerül, míg az Örs vezér teréhez 30-at telepítenek
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le