Az energetikai óriás távközlési cége, az MVM Net Zrt. indulhat a pályázaton, amelynek beadási határideje január 15. A tervek szerint siker esetén az MVM távközlési cége adatátvitelre és kormányzati kommunikációs szolgáltatásokra használja a 450-es sávot, de nem a GSM, hanem a CDMA technológia kiépítésével. Ez a GSM-nél jóval kevesebb adótornyot tesz szükségessé, így az elképzelések szerint országosan mintegy 300 adótorony elegendő a 90 százalékot meghaladó lefedettség eléréséhez. A kormányzati igények között az elektronikus útdíj-rendszer kiszolgálása is szerepel. A beruházás teljes költségét megfigyelők 10 milliárd forint alá becsülik.
A két évvel ezelőtt kiírt 900-1800-2100 MHz-s frekvencia-tenderen is nyert (társaival, az MFB-vel és a Magyar Postával közösen) ugyan az MVM, meg is alakult a közös cég, az MPVI Zrt, ám a vesztesek megtámadták a tendert, végül a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság visszavonta a kiírást és visszafizette a cégeknek a 10 milliárd forintos licencdíjat. Arról a frekvenciáról letett az MVM, a közös cégből éppen most száll ki az MFB-vel együtt, így az - üresen - a Magyar Postára marad.
A közgyűlés döntött a tavaly február óta felszámolás alatt álló, de kiemelt gazdasági jelentőségűvé minősített MAL Zrt. áram- és gázellátásáról is. Egy korábbi döntéssel az MVM 2013 végéig vállalta az ellátást, ezt most a részvényesek meghosszabbították a 2014-es évre. Amint arról beszámoltunk, az MVM megvásárolja a Főgáz kisebbségi pakettjét is, amihez 41 milliárd forintos állami tőkeemelésből lesz pénze.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben