A csütörtöktől naponta közlekedő, 183 személyes Boeing 737-800-as gépek minden nap 15.20-kor indulnak vissza Budapestről és 1 óra 45 perces repülés után landolnak a kijevi Boriszpil repülőtéren.
Jurij Mirosnyikov, a légitársaság elnöke az esemény alkalmából elmondta: 5 év szünetet és teljes átalakulást követően térnek vissza Budapestre, új járatuk az üzleti utazók és a turisták igényeit egyaránt kiszolgálja.
Ljubov Nepop, Ukrajna budapesti nagykövete nagykövete szerencsés egybeesésnek nevezte, hogy országa és az Európai Unió közötti vízumkényszer eltörlése után alig egy héttel indulhatott el az új járat, amely a gazdasági és turisztikai kapcsolatok fejlődéséhez is hozzájárul .
Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója fontos előrelépésnek nevezte az új járatok elindítását, mivel így mostantól mindkét kijevi repülőtér elérhető lesz Budapestről, egyúttal átszállási lehetőség is nyílik fontos ázsiai úti célok - többek között Teherán, Jereván, Bangkok, Amman vagy Almati - felé.
A közlemény szerint Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ vezetője fölhívta a figyelmet a magyar főváros rendezvényeire - különösen az idei nyár szabadtéri kulturális és sporteseményeire -, amelyekkel az új járatoknak köszönhetően még több ukrán turista ismerkedhet meg - fogalmazott.
Legolvasottabb
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek