A lap információi szerint a kormánynak is megrendeléseket teljesítő cég prominensei mellett a miniszterelnöki főtanácsadó Habony Árpád is dolgozik az ötleten, aki egy, a Heti Válaszhoz hasonló lapot képzel el a jobboldali médiapalettán.
Elképzelhető, hogy akár a Heti válasz riválisaként is, de a kormánnyal mindenképpen "barátságosabb" hangnemmel jönne létre az új médium.
A lap szerint Orbán Viktor a jövőben mégsem kizárólag az állami média jelenlegi és az év végéig beindítani tervezett médiumaira támaszkodna. Habonyék tervei között szerepel ugyanis egy új önálló televízió elindítása, és egy új rádiócsatorna létrehozása is - előbbinél Andy Vajna filmügyi kormánybiztosnak lehet szerepe, de azt a Népszava forrásai már nem tudták megmondani, a tervezett rádiónál és tévénél mekkora szerepe lehet a Századvégnek.
Az ingyenes újság azonban fokozatosan vesztett vonzerejéből. A MATESZ adatai szerint egy év alatt 200 ezerrel csökkent a negyedéves példányszám: 2013 negyedik negyedévében még a 700 ezret is meghaladta a fővárosi postaládákba kidobált lapok száma, tavaly viszont már csak 500 ezret terjesztettek belőle. Az Index kérdésére a külföldön tartózkodó Vitézy Tamás sms-ben annyit üzent, hogy továbbra sem szűnik meg a lap.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég