A Nemzeti Filmintézet (NFI) Káel Csaba filmipari kormánybiztos által vezetett filmszakmai döntőbizottsága 2,149 milliárd forint támogatást szavazott meg a Tündérkert címmel készülő tévésorozat gyártására. A nyolcrészes sorozat Móricz Zsigmond száz évvel ezelőtt megjelent, több kötetes regényéből készül - derül ki az NFI közleményéből.
Bethlen és Báthory, két történelmi hős egymásét keresztező útja körül rajzolódik ki Móricz Zsigmond Tündérkertjében a 17. századi Erdély. Móricz kortársa, Schöpflin Aladár szerint a regény „a 20. századi magyar irodalom legnagyobb és legsikeresebb erőfeszítése múltunk birtokbavételére” - írja az NFI.
Kapcsolódó
A Megafilm Service Kft. gyártásában készülő, 8 részes történelmi-politikai thriller sorozat epizódonként 48-52 perc hosszúságú lesz, és a tervek szerint 2023 őszén láthatja a közönség. A 95 napos forgatás 2022 július végén kezdődik és december végéig tart több mint 70 szereplővel, műtermi díszletekben és Erdélyben eredeti helyszíneken egyaránt.
A gyártás előkészítésre az NFI tavaly szeptemberben már juttatott 98 millió forintot a készítőknek.
A film producere Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor (ElkXrtuk, El a kezekkel a Papámtól!, Nyitva), vezető írója Bereményi Géza és Tasnádi István, vezető rendezője Madarász Isti, aki korábban Hurok címmel „időkavarós” thrillert és Egy szerelem gasztronómiája címmel musicalt készített, és közeleg a Filmintézet szerint mozifilmjének bemutatása is, az Átjáróház romantikus fantasyé.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik