A rendezvényen Varga János, a Magyar Posta Zrt. logisztikai üzemeltetési igazgatója közölte: a vállalat MPL+ programjában ötvenmilliárd forintból újítják meg a teljes postai logisztikai infrastruktúráját, automatizálják a működést és új informatikai megoldásokat építenek be.
Ennek részeként alakítanak ki 2023-ig egy 19 vidéki és négy fővárosi depóból, valamint központi feldolgozóból álló logisztikai hálózatot, amely a középtávon megduplázódó csomagmennyiséget is képes lesz rugalmasan kezelni.
A veszprémi depó vonzáskörzetében 2021-ben csaknem 294 ezer csomagot kézbesítettek, amely több mint tíz százalékkal meghaladja az egy évvel korábbi 258 ezer darabot. A depó Veszprém térségében 209 települést, mintegy 305 ezer embert szolgál ki.
Pár napja a cég közölte, hogy még az idén elkészül a zalaegerszegi depó, amelyre szintén több 100 millió forintot költ. A több mint 2700 négyzetméter alapterületű zalaegerszegi központban a postai igények alapján két oldalán hat darab dokkoló és öt darab szintbeli ipari, valamint egy extra kaput helyeznek el, amelyek a kézbesítőjárművek, illetve a szállítókamionok kezelését, a csomagok rakodását segítik majd. A zalaegerszegi depóban közel 60 ember foglalkoztatását tervezi a társaság.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is