Három éve írta meg a magyar sajtó horvát forrásokra hivatkozva, hogy magyar kézbe került egy adriai sziget 30 évre. A horvát szigetet, Smokvica Velát a Balansz Zártkörű Nyíltvégű Ingatlan Alap horvátországi leányvállalata, a Zelena nekretnina d.o.o. vehette bérbe. A Balansz pedig az OTP Ingatlankezelő alapja. Három éve nem tudni, hogy pontosan mi épül a szigeten és kik üdülhetnek ott - olvasható a portálon.
A szigeten zajló fejlesztések miatt 2019 nyarán és a követő hónapokban a sziget még nem fogadott/fogad vendégeket, erre várhatóan legkorábban jövő nyártól kerülhet majd sor - közölte 2019-ben az OTP az esettel kapcsolatban.
Továbbra sem tudni azonban, hogy a fejlesztések végül miként haladtak a szigeten, mint ahogyan azt sem, hogy Idén nyáron már fogadnak vendégeket, illetve, hogy ez egy zárt sziget vagy bárki felkeresheti. Ám a témával kapcsolatban az OTP nem kívánt nyilatkozni a portálnak.
A sziget közigazgatásilag Rogoznica járáshoz tartozik, és az elérhető adatok szerint állandó lakossága nincs, csak luxusingatlanok, sportpályák és éttermek, valamint néhány volt katonai objektum található rajta. A nagyobb szállásfoglaló oldalakon nem lehet Smokvica Vela szigetre semmilyen szállást sem találni.
Két éve arról is születtek cikkek, hogy a Horvátországban nyaraló Orbán Viktor miniszterelnök egy fekete helikopterrel érkezett a Smokvica Vela nevű kibérelhető üdülőszigetre. Az mfor.hu a horvát turisztikai minisztériumnak is küldött kérdéseket, ezekre egyelőre még nem érkezett válasz.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)