Az uniós közbeszerzési közlönyben megjelent előzetes tájékoztatás szerint az MTVA személyszállításhoz kapcsolódó fuvarszervezési szolgáltatás nyújtását kéri, a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint, vállalkozási keretszerződés keretében. A nettó 490 millió forintos keret 24 hónapra szól, és a majdani nyertestől napi 24 órás rendelkezésre állást kíván.
A szolgáltatás megrendelhető Magyarország teljes területére, a kiindulási pont Budapest közigazgatási területén belüli, jellemzően az ajánlatkérő székhelye (Budapest, Kunigunda útja 64.), vagy Budapest közigazgatási határától számított - jellemzően - 50 kilométeres körzeten belüli (budapesti célállomással) .
A szándéknyilatkozatok benyújtásának határideje szeptember 12.
A közlemény kiemeli, hogy az előzetes tájékoztató közzététele nem jelent kötelezettséget a közbeszerzési eljárás lefolytatására. Az eljárás megindításának esetleges elmaradásáról az ajánlatkérő hirdetményt fog feladni, valamint értesíti azon gazdasági szereplőket, amelyek szándéknyilatkozatukat határidőben benyújtották.
A Napi.hu 2020 márciusban írt arról, hogy az MTVA határozatlan időre meghosszabbította a 6x6 Taxi Kft.-vel kötött szerződést és az 500 millió forintos keretet 549,5 millió forintra emelte. Az indok: az új közbeszerzés elhúzódása.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Meghalt Chris Rea
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek