A koronavírus járvány bebizonyította, hogy krízishelyzetben még a nehezebb, vagy szokatlanabb körülmények ellenére is többet dolgoznak azok a munkavállalók, akiket a vezetőjük partnerként kezel.
Szirtes Hajnalka szervezetpszichológus és csapata május harmadik hetében készítette el a koronavírus munkaerőpiaci hatásait vizsgáló, reprezentatív kutatását, amely több mint 500 fizikai és szellemi munkavállaló körében vizsgálta a mikro- és kkv-szektor, a nagyvállalatok és multinacionális cégek, valamint a közigazgatás koronavírus-járványra adott reakcióit, legfőképp annak munkájukat megtartható, aktív dolgozókra tett hatásait.
Kapcsolódó
Ebből kiderült, hogy minden negyedik munkavállaló esetében átlagosan 2 órával nőtt a munkaóra mennyiség home office-ban. A munkavállalók járványhelyzet idején fontosabbnak tartják, hogy főnökük emberségesen kommunikáljon velük és tudjanak otthonról dolgozni, mint azt, hogy ne csökkenjen a bérük.
Szirtes Hajnalka szervezetpszichológus, a magyarországi Covid-19 munkaerőpiaci kutatás szerzője szerint a megdöbbentő adat is azt mutatja, hogy kifizetődik a bizalom, amivel egyes munkaadók fordulnak kollégáik felé. A tanulmány szerint a munkavállalók egy esetleges következő járvány esetén fontosabbnak tartják az őszinte és emberséges kommunikációt és a home office lehetőségét, mint az irodai fertőtlenítést, vagy a bérkérdést. Ez pedig egyértelműen a multiknak kedvez, akik a home office biztosításában toronymagasan az élen jártak. A kkv-k pedig annak ellenére, hogy a munkavállalók átlagosan 57 százaléka rendszeresen dolgozik egyébként is otthonról, csak 37 százalékban biztosították ezt a fajta munkavégzést a koronavírus járvány idején.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket