A nyílt tender eredményét a tatabányai Szent Borbála Kórház tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben.
A nyertes Strabagnak meg kell terveznie, majd fel kell építenie az új, "U" jelű épületet. Ez két szárnyból áll és zárt közlekedő folyosóval csatlakozik a meglévő épületekhez. A nettó alapterülete 13 728 négyzetméter lesz. A munkára már december 17-én szerződött a kórház az építőcéggel.
Kapcsolódó
Indult még a tenderen a West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Kft. is.
Legolvasottabb
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Sallai Roland reagált a liverpooli pletykákra
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Őrületes felajánlást tett Djokovic