Innentől a sztrájktörvény lép életbe, a menedzsmentnek hét napja van tárgyalni, a dolgozók pedig egyszer tarthatnak egy kétórás figyelmeztető sztrájkot. A Continental nagyjából 2400 embert foglalkoztat a veszprémi gyárban, a dolgozók közel harmada szakszervezeti tag, ami magyar viszonylatban magasnak számít - olvasható az Index cikkében.
A Continental a világ negyedik legnagyobb autógumi-gyártója, de fékrendszerekkel és egyéb autóbiztonsági technológiákkal is foglalkoznak.
Molnár Ákos szerint a munkavállalók és a munkáltató között október óta zajlott egy bértárgyalási folyamat, amely végül nem jutott eredményre, a munkáltató egyoldalúan emelt bért a dolgozóknak. Közben a munkavállalók besorolási kategóriáit is megváltoztatta, amelynek következtében van, aki 14, más meg 2 százalékos béremelést kapott - derül ki a Mérce cikkéből.
"Minden munkatársunk a már elfogadott és aláírt változásoknak köszönhetően jelentősen előnyösebb jövedelmi feltételeket tudhat magáénak. A Continental képviselői továbbra is folytatni szeretnék az egyeztetéseket a nyitott témákban, nincs jelenleg olyan pont, ami elutasításra került volna" - közölte Hornyacsek Zoltán, a Continental Csoport Magyarország országos kommunikációs vezetője a Mércével.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak