Szijjártó Péter azt mondta, így összesen 62 ezer munkahelyet lehetne megvédeni. Tárcája három hete indított közös programot a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel. Azoknak a vállalatoknak a beruházásait támogatják, amelyek vállalják munkahelyek megtartását.
A miniszter közölte, hogy az eredetileg tervezett 50 milliárd forintos keret megduplázásáról tárgyal a kormány. Ennek oka, hogy 50 százalékos támogatást adnának a cégeknek, így viszont már most mintegy 80 milliárdos állami szerepvállalásra lenne szükség, várhatóan azonban még tovább nő majd a programra jelentkező vállalatok száma.
Világossá vált, hogy a világjárvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági kérdés is, és bár az első számú feladat az emberi élet védelme, a negatív gazdasági hatások kezelése is az államok felelőssége - mondta Szijjártó Péter. Úgy vélekedett: az a tény, hogy ennyi cég jelentkezett a programra, azt mutatja, hogy sikeres a magyar gazdasági szféra és a kormány együttműködése.
A miniszter kijelentette, hogy létezik egy nagy gazdaságfilozófiai vita, amelyben az ellenzék mindig a segélyek növelését követeli. Ez eladósodáshoz vezetne, "spekulánsoknak" szolgáltatná ki az országot - hangoztatta. Ezzel szemben a kormány 2010 óta azt az elvet követi, hogy nem segéllyel, hanem munkával kell segíteni az embereknek. Munkahelyek beruházásokkal jönnek létre, ezért indították el a mostani programot is - tette hozzá Szijjártó Péter.
A tárcavezető úgy vélekedett, hogy a járvány után minden meg fog változni a világgazdaságban. Teljesen új verseny indul, új szereplőkkel, a gazdaságok sikeressége pedig attól függ majd, hogy milyen "rajtpozíciót" tudtak felvenni.
Koronavírus
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek