Biztatónak tartja a pénteken bejelentett nyitási terveket Kádár Tamás, a Sziget ügyvezetője, ám nem tud még választ adni arra kérdésre, hogy lesz-e idén Sziget fesztivál.
Megerősítette, amit korábban mondott: mivel a Sziget a nemzetközi szórakoztatóipari térben mozog, tudniuk kellene egyebek mellett azt, hogy utazhatnak-e a zenekarok és a közönség – írja a hvg.hu.
Kapcsolódó
Elmondta: korábban ugyan gondolkoztak azon, hogy esetleg valamilyen szűkített formában megrendezik a fesztivált, vagy hogy kisebb, „spin off” rendezvényeket szerveznének, ám mostanra ezekről a tervekről letettek.
Arra jutottak, csak akkor lesz Sziget, ha a hagyományos formában – nemzetközi zenekarokkal és közönséggel, a megszokott vagy a megszokotthoz közelítő méretben – meg lehet rendezni
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat