A jövőben csak olyan cégtulajdonos nyithat kaszinót, aki nem büntetett előéletű és ezt hatósági bizonyítvánnyal igazolja az engedélyezési eljárás során, a Szerencsejáték Felügyelet pedig a rendőrségtől ki is kérheti az erre vonatkozó adatokat - ezt is tartalmazza a Varga Mihály pénzügyminiszter által jegyzett törvénymódosítási javaslat. Eddig - érdekes módon - a tényleges tulajdonost nem említette a törvény, csak a cég vezető tisztségviselőjét vagy a szavazatok legalább 25 százalékával rendelkező tagját vizsgálhatták a hatóságok.
A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni fellépésben érintett szolgáltatók esetében elengedhetetlen, hogy azok működtetői, illetve bizonyos esetekben tulajdonosai kellőképpen megbízhatóak legyenek, valamint rendelkezzenek a szükséges jó üzleti hírnévvel - olvasható a parlamentnek benyújtott dokumentum indokló részében. Ezentúl viszont már a tulajdonosoknak is teljesíteniük kell a feltételeket.
A Napi.hu írta korábban, hogy még a bűncselekmény miatt jogerősen elítélt kaszinótulajdonosoknak is van az ítélet után 30 napjuk arra, hogy bárkinek átadják a kaszinós cégüket - derül ki az állammal kötött koncessziós szerződésekből. Borkai Zsolt ügyvédjének, Rákosfalvy Zoltán győri ügyvédnek a cége (Treff-Klub Kft.) a kormánytól nyilvános pályázat nélkül megkapta a győri, a pécsi és a miskolci kaszinók koncessziós jogát 10 évre. Nála csak Andy Vajna birtokolt több kaszinót, a januárban elhunyt üzletemberhez öt kaszinó tartozott, de hogy most ki a budapesti kaszinók tényleges tulajdonosa, azt nem lehet tudni. Az engedélyek LVC Diamond Játékkaszinó Üzemeltető Kft. nevére szólnak.
Ennek a cégnek a Las Vegas Casino Játékkaszinó Üzemeltető Zrt. a tulajdonosa. A cégadatok alapján még annyit lehet tudni, hogy a céges lánc végén a szintén Vajnához köthető AV Investments Kft., a Las Vegas-i Cinergi Pictures Entertainment és egy "Revocable trust" áll, amely egy bizalmi vagyonkezelő alap. Az Átlátszó cikke szerint viszont az nem derül ki, hogy ennek ki a kedvezményezettje, azaz ki részesül a vagyonkezelésből származó eredményekből.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező