Az ötöslottó főnyereménye 2019. június 29-e óta halmozódik, immár elérte a 4 milliárdos határt - hívta fel a figyelmet közleményében a Szerencsejáték Zrt. (Szrt.).
Tavaly született a mostani összegnél nagyobb nyeremény: 2019 áprilisában, a 16. játékhéten 4,194 milliárd forintot nyert egy szerencsés, ezt megelőzően pedig 2015-ben járt ilyen magasságokban a várható telitalálat összege. (A 4,194 milliárdos nyeremény volt a játék történetének harmadik legnagyobb főnyereménye. A két korábbi rekordösszeg ötmilliárd forint körüli volt az ötöslottón.)
Kapcsolódó
A négyes találatok is szépen fizetnek az Szrt. szerint, 2019-ben például az ötöslottón 5,7 millió, 2018-ban és 2017-ben pedig több mint 6,5 millió forintot ért a helyesen megtippelt négy szám.
Van miből nyereményre költenie az állami szerencsejáték-vállalatnak, hiszen a fogadási kedv nem lankad a magyarok körében (az Szrt. évről évre rekordbevétellel zár), és a lottófogadás árát is jelentősen, a korábbi 250 forintról 2019 december végén 300 forintra emelték.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett