Több mint féléves előkészítő munka után a csornai képviselő-testület legutóbbi ülésén jóváhagyta azt a több mint 6,5 milliárd forintos beruházási programot, amelynek keretében az Envinea Bioenergetikai Kft. szélerőműparkot kíván építeni a város határában − derül ki az önkormányzat honlapjáról.
A döntés lehetővé teszi, hogy a társaság induljon a kvótapályázaton, amelyet várhatóan a tavasszal írnak ki. Az Envinea két ütemben, összesen hat, egyenként két megawattos szélkerék felállítását tervezi. A beruházás megvalósítása érdekében az önkormányzat fél éven belül módosítja a rendezési tervet, a város északkeleti részét szélerőművek telepítésére alkalmas területnek jelölik ki. A helyhatóságnál közölték, a tárgyalásokon arról is megállapodás született, hogy a beruházó az erőművi blokkok üzembe helyezése után az iparűzési adótól függetlenül úgynevezett közérdekű kötelezettséget is vállal, széltornyonként évente 2 ezer eurót fizet a városnak. Ennek feltétele, hogy az euró árfolyama 310 forint alatt legyen, illetve az áram ára megawattonként ne legyen kevesebb 27 forintnál.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá