A Csetényi Csaba tulajdonában lévő Network 360 Kft. (korábbi nevén HG 360) és Affiliate Network Kft. cégek alkotta konzorcium bonyolíthatja le két másik konzorciummal együtt a kormány és az állami szervek kommunikációs kampányait. A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alatt működő Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) erre 25 milliárd forintot költhet el egy évre.
A Network 360 Kft. frissen leadott beszámolójából kiderül, hogy a cég közel nyolcszorosára növelte nettó árbevételét tavaly, 589 millió forintról 4,606 milliárd forintra. Az adózott eredmény 5,2 millióról 440 millió forintra nőtt, amit ki is fizettek osztalékként a tulajdonosnak. (Az osztalékból a magánszemélyek adóznak, szja-t és ehót fizetnek.) 2014-ben nem fizettek osztalékot.
Csetényi másik cége, a szintén reklámügynökségi tevékenységet folytató Affiliate Network is nagyot nőtt 2015-ben: az árbevétel 4,7 millióról 742 millió forintra bővült, míg az adózott eredmény 1,7 millióról 260 millióra. Az eredményt itt is kifizették osztalékként a tulajdonosnak.
A Network 360 bonyolította le többek közt a migrációval kapcsolatos kormányzati kampányokat, és népszerűsítette a kormányablakokat nettó 1,5 milliárd forintért. A Network 360 és az Affiliate médiakampányt és rendezvényeket szervezett a Magyar Olimpiai Bizottságnak is, nettó 360 millió forintért. (A cégekről bővebben itt olvashat.)
A sajtóban Rogán Antal szomszédjaként emlegetett Csetényi Csaba februárban a Magyar időknek azt nyilatkozta a Rogánnal való kapcsolatáról, hogy nem szerveznek közös programokat, de ha szerveznének, annak sem lenne semmilyen hatása a cégei üzleti eredményére. "Minden alkalommal nyílt tenderen nyertük a munkáinkat, ahol másnak is nyitva állt a kapu, hogy versenybe szálljon. ... Eddig egyetlen versenyben sem a lakcímkártyámat kellett indítanom, hanem az ötleteinket és azokat a megoldásokat, amelyek megkülönböztetnek bennünket másoktól" - mondta a tulajdonos a lapnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak
Olyan mélyütést kaphat ezzel a magyar ipar, hogy az tényleg beteheti a kaput

Egy magyar feltaláló begyújtja a rakétákat: konténerből épít lakóházat a föld alá

Ebben az EU-s országban rajonganak leginkább a készpénzért

Rogánt váltva Lázár új gazdaként lefejezte az útdíjbevételekért felelős céget

Husánggal vert agyon egy eladónőt Fonón egy férfi

Konzultáció indul: tiltott lehet az ingatlan adásvétel egyes helyeken, hogy fenntartsák az egyensúlyt

Több mint kétezer embert tesz utcára a népszerű egyetem

A budapesti ínségszikla kismiska: Szentendrén ínségmederben csordogál a Duna
