A lapnak Dunai Zoltán, a Stadler magyarországi csoportjának igazgatója az MTI szerint elmondta, hogy szerződésállományuk több mint 100 milliárd forintos megbízással bővült, miután a napokban döntött a kormány a MÁV-Start és a Stadler keretmegállapodásában szereplő 40 vonat utolsó tételének lehívásáról is. Az utolsó 21, emeletes KISS motorvonattal együtt 2022 végéig negyven szerelvényt helyeznek üzembe Magyarországon.
Az igazgató elmondása szerint a Dunakeszi Járműjavító alvállalkozóként már részt vesz a megbízásban, összeszereli a szerelvények betétkocsijait és elvégzi a komplett járművek üzembe helyezését. Az együttműködést szeretnék kiterjeszteni a mostani 21 vonatra is.
Kapcsolódó
Dunai Zoltán továbbá kiemelte, hogy a Stadler emellett tulajdonszerzésben is gondolkodik, erről annyit mondott, hogy ajánlatuk kidolgozása folyamatban van.
A járműjavítót ugyanakkor megvenné az oroszországi Transzmasholding is, amelynek egy hatályos kormányhatározat szerint november 29-ig van lehetősége arra, hogy megvásárolja a céget. A befektető a múlt héten megerősítette vételi szándékát.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező