A Spar Magyarország évek óta dolgozik azon, hogy megvalósuljon az egyik legfontosabb beruházás: a Spar internetes áruháza. Több SuperShop-kártyabirtokos bevonásával és hat járművel teszteltük új szolgáltatásunkat Budapesten az utóbbi hetekben, s május 6-tól pedig hivatalosan is megkezdődött a működés" - magyarázta Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője.
Mint korábban megírtuk: a társaság már 2014-ben kezdeményezte online boltja létrehozását, ám egy évvel később a projekt finanszírozási okokból leállt. 2016-ban a beruházás előkészítése újraindult. Szalay Zsolt ügyvezető igazgató elmondta: a startot megelőzően nagyon komoly előkészületekre volt szükség, amely nagyjából 30 hónapig tartott. A Spar egyebek közt a következő fejlesztéseket hajtotta végre:
Kapcsolódó
- a weboldal lefejlesztése
- a pesterzsébeti, a diósdi és a szentendrei Interspar hipermarketek átépítése a webshop kiszolgálása érdekében
- it-infrastruktúra létrehozása
- saját flotta felállítása,
- a logisztikai eszközök kialakítása.
A cégvezető szerint a Spar egy olyan prémium szolgáltatást kíván nyújtani, amely a vevők széles rétegét, azon belül pedig elsősorban a 25-49 éves vásárlói korosztályt célozza meg, akiknek a sűrű napi elfoglaltságuk gyakran nem teszi lehetővé, hogy személyesen felkeressenek. Az új webáruház közel 800 ezer háztartást fog elérni, a főváros mind a 23 kerületében, valamint további 49 Pest megyei településen. (A teljes lista itt érhető el.)
Heti hat napon keresztül - hétfőtől péntekig 8 órától 22 óráig, szombaton 8 órától 18 óráig - kétórás idősávokban rendelhetnek a vásárlók. Az ilyenkor igényelt kiszállításért 499-999 forintot kell fizetni, a személyes, úgynevezett Drive-In-átvétel 150 forint költséggel jár, míg 25 ezer forint feletti rendelés esetén a szolgáltatás ingyenes. A Drive-In átvevőhelyek a kiszállításban résztvevő üzletekben találhatóak, ahol a vásárlók az áruházakon kívül, személyesen vehetik át a megrendelt termékeket.
A Spar online shop házhoz rendelhető széles kínálatában minden termék szerepel, ami egy hipermarketben is, s azonos árakon szerezhető be a mintegy 18 ezer árucikk. Az online shop dedikált telefonos és online ügyfélszolgálattal is rendelkezik, amely a kiszállítási időablakokhoz igazodva érhető el.
A Spar 20 darab Peugeot Boxer típusú kisteherautóból álló saját flottát állított fel, a teherautók teljes raktere egyaránt alkalmas a hűtésre és a fagyasztásra. A mirelit termékeket például egy speciális akkus hűtő segítségével egészen a vásárló ajtajáig tudják a kellő hőmérsékleten tartani. A kiszállítást jelenleg 45 sofőr végzi, a munkájukat 6 vevőszolgálatos és 33 komissiózó munkatárs segíti, a központban 14 kolléga szervezi és irányítja a munkát. A fejlesztés összességében 98 munkahelyet teremt.
Az online vásárlás során alkalmazott technológiának köszönhetően egyidejűleg négy rendelés összeállítására is lehetőség nyílik, amelynek során termékfotók segítik a komissiózókat.
A beruházásra, a házhoz szállítói rendszer teljes kialakítására a Spar 960 millió forintot fordított. A Spar úgy tervezi, hogy az online shop éves forgalma a kezdeti időkben egy Interspar áruház forgalmával lesz egyenértékű, miközben egy átlagos vásárlói kosár tartalma 15 ezer forint körül alakul. A Spar a jövőben még szélesebb körben szeretné elérhetővé tenni ezt a szolgáltatását, s célja, hogy idővel minél több települést vonjon be a házhoz szállítás lehetőségébe - magyarázta a cégvezető.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Békekörútra indul a kormányfő, az EU minden tagját csatasorba állítaná

Igazolta a szavazatszámlálás az exit poolt: független elnöke lesz Romániának

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Bitcoin-körkép: 80 milliós szintig is menetelhet a kriptók királya a vámok aknái között 2025-ben

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Ha jól fizetett dolgozó szeretne lenni: ez ma a top 5 munkaerőpiaci tévhit

Tuti tippek: itt vehetünk magunknak olcsón nyaralót
