A Közbeszerzési Hatóság honlapján megjelent határozatok ugyanazt a problémát vetik az ajánlatkérő szemére: gyorsított nyílt eljárás helyett hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytatott, és a nyilvánosság szűkítése súlyos jogsértésnek számít.
A kormány április 13-án döntött arról, hogy a szúnyogirtást központosítja és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot bízza meg a feladat elvégzésével. Így a közbeszerzés kiírásával megbízott BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósági Ellátó Központ már akár másnap elindíthatta volna a gyorsított nyílt közbeszerzést, ehelyett csak május 31-én tájékoztatta a Közbeszerzési Hatóság elnökét arról hogy hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást indított
Az első tender a szúnyogirtást, míg a második a kapcsolódó szakértői feladatokat tartalmazta. Az ajánlatkérő hiába érvelt azzal, hogy az Országos Epidemiológiai Központ a szúnyogirtás kezdetének legkésőbbi időpontjának június 15-öt határozta meg, a döntőbizottság kitartott amellett, hogy késlekedett a kiírással a katasztrófavédelem. A 6 milliós bírság a szúnyogirtási, míg a 200 ezer forintos a tanácsadói tender miatt járt.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is