Pénteken látványosan felrobbant a Bakonyi Erőmű egy ajkai kazánjának szűrője. A cég több napra rá tett közzé tájékoztatót, felelős nincs - írja a Népszava. Az "Elegünk van a koromból Ajkán" elnevezésű Facebook-csoportban fotókat, filmfelvételeket is megosztottak a csúnya fellegeket okádó kéményről. Szemtanúk szerint a jelenség csak néhány percig tartott.
A társaság öt napra rá, 24-én jelentetett meg először közleményt az ügyről honlapján. E szerint az erőművet üzemeltető Bakonyi Erőmű munkatársai működési próbákat tartottak egy huzamosabb ideje üzemen kívül lévő kazánon, amikor a berendezéshez kapcsolódó elektrofilteren műszaki hiba keletkezett. Ennek következtében megsérült a kompenzátor, valamint por és pernye távozott az erőmű nyugati kéményéből. A por- és pernyekibocsátást rövid időn belül megszüntették.
Mi van a tüzelőanyagban?
A negyed századdal ezelőtt privatizált Bakonyi Erőmű áram- és hőtermelést is végez. A céget két éve vásárolta meg a francia Veolia a tavaly elhunyt Demján Sándor nagyvállalkozó érdekeltségétől. Habár a korábban szinte kizárólag szenet égető egység mára - amiként arra a cég közleménye is utal - túlnyomórészt "biomasszát", vagyis faaprítékot és mezőgazdasági melléktermékeket éget, többek szerint egyre nagyobb arányban keveredik a tüzelőanyagba srf nevű válogatott hulladék is. Egy, az erőművet behatóan ismerő informátor szerint a 8-as kazán nagyobb arányú srf elégetésére nem alkalmas.
A napilap számos forrása szerint az srf-be nem kerülhetne műanyag. Ellenkező esetben a levegőbe rákkeltő anyagok - például dioxin - is kerülnének, de a klór a tüzelőberendezéseket is tönkretenné. Ennek kapcsán sokat hallhattunk a "biomassza"-, illetve az srf-piac visszásságairól is, melyek rendre abban gyökereznek, hogy az igényeltnél jóval kevesebb, megfelelő minőségű anyag áll az erőművek rendelkezésére.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán komoly csapdát állított, jöhet a B terv

Késelés rázta meg Németországot: tizenegy éves diáklány mentette meg osztálytársa életét

Népszerű állampapír vált alacsonyabb kamatra

Erre senki nem számított: jön a sokkoló nyugdíjkorhatár egy európai országban

Ha társasházban lakik, most jól figyeljen: ezt Ön sem fogja megúszni

Szijjártó eloszlatta a homályt: ekkor lesz kész a Budapest-Belgrád vasútvonal

Bukhatjuk a Németország-kártyát: a német gazdaság duplázott

Polt Péter egyik utolsó főügyészi üzenetében még börtönbe küldené a hazai médiavállalkozót

Levámolja a Sheint és a Temut az unió
