Az adatok tanúsága szerint tehát a nem pénzügyi vállalati szektor szeptember végén 832 milliárddal forinttal nettó hitelezője volt a nemzetgazdaságnak.
Az első három negyedévben a vállalatok hitelállománya 822 milliárd forinttal emelkedett, ami több, mint kétszerese a múlt év azonos időszakában regisztrált 405 milliárd forintnak. Ebből a forgóeszköz finanszírozásnak tekinthető egy évesnél rövidebb lejáratú hitelek állománya 294 milliárd forinttal nőtt, szintén megduplázva az egy évvel korábbi 147 milliárd forintnyi emelkedést. A legnagyobb, 156 százalékos növekedést az egy évesnél hosszabb, de legfeljebb ötéves lejáratú hitelek állománya mutatta, idén 227 milliárd forinttal a tavalyi 89 milliárd után. Az ötévesnél hosszabb lejáratú beruházási hitelek állománya szeptember végén 301 milliárddal haladta meg a tavaly év végit, az egy évvel korábbi 169 milliárd forint növekedést követően.
A vállalatok szeptemberi betétkivonása forintban történt (164 milliárd), miközben devizában 5,7 milliárd forintot helyeztek el.
A vállalati betétek állománya szeptember végéig 613 milliárd forinttal emelkedett, míg tavaly 354 milliárd forint volt a növekedés az első kilenc hónapban. Az idén is a látra szóló folyószámlabetétek 588 milliárd forintos növekedése volt a meghatározó, míg a lekötött betétek 25 milliárdnyi növekményéből 34 milliárd éven belüli lekötést jelentett, az egy évnél hosszabb időre lekötött betétekből viszont kivontak a vállalkozások. A tavalyi év első háromnegyedében még az éven túli lekötött betéteiket növelték a vállalatok az egy évesnél rövidebb lejáratúakból viszont 197 milliárd forintnyit folyószámla betétbe tettek át.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Itt a dráma: összesett a Bitcoin árfolyama