Az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak az áruk eredetére, de ellenőrzik majd a webáruházak árutárolását, kiszállítási tevékenységét is.
Az internetes kereskedelem folyamatosan bővülő piaci szegmens, 2008-ban még 60 milliárd forint értékű áru mozgott a magyar elektronikus piacon, 2012-ben pedig elérte a 160-180 milliárd forintot. Az előrejelzések szerint a továbbiakban évente legalább 10 százalékkal nő majd a forgalom. Az EU nyugati országaiban az e-kereskedelem aránya a teljes kereskedelemben eléri a 10 százalékot, Magyarországon ez az arány 2011-ben 2,4 százalék volt.
A közelmúltban több élelmiszerlánc is bejelentette, hogy elindítja az internetes webshopon keresztüli értékesítést, az internetes élelmiszer-kereskedelem részaránya tehát folyamatosan emelkedni fog. A Nébih kisebb számban a korábbi években is végzett ellenőrzéseket ezen a területen, de a trendek változásait figyelembe véve a következőkben fokozottan ellenőrzi az internetes kereskedelmet.
PWC - Kkv-turbo
Ha szeretné megtudni, hogyan néz ki vállalkozása a befektetők, külső finanszírozók, lehetséges üzleti partnerek szemével, a PwC online szolgáltatáscsomagja segít Önnek. Készüljön fel a finanszírozókkal való tárgyalásra a KKV Turbóval!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott