A püspökszilágyi Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) feladata a nem atomerőművi, kis és közepes aktivitású intézményi eredetű hulladékok kezelése és tárolása. Ilyen típusú radioaktív hulladékok az 1950-es évek óta keletkeznek Magyarországon, elsősorban az ipari, mezőgazdasági, egészségügyi, kutatási, oktatási tevékenységek során - írja az atlatszo.hu portál.
A tároló területén lévő megfigyelő-kutakban a 2000-es évek elejétől emelkedik a talajvíz trícium-szintje, és az utóbbi években magas radiokarbon-értékeket is mérnek az üzem területén. A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK) 2017 óta három szakaszban teszi biztonságosabbá a tárolót, ennek második eleme a hulladék kitermelése és kezelése, míg a harmadik a medencék lezárása lesz.
A Biztonságnövelő program része, hogy a püspökszilágyi létesítményből jelentős mennyiségű radioaktív hulladékot vinnének át a Baranya és Tolna megye határán fekvő Bátaapátiba. Az itt található Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóra (NRHT) a település lakossága 2005-ben mondott igent a képviselő-testület kezdeményezésére kiírt szavazáson. A létesítmény felszíni része 2008-ban, míg az első (200-250 méteres mélységben kialakított) földalatti tárolókamra 2012-ben nyílt meg. Itt az atomerőművi eredetű szilárd és folyékony, kis és közepes aktivitású radioaktív hulladék végleges elhelyezését biztosítják.
Az RHK közúton oldaná meg a hulladékok átszállítását Püspökszilágyról Bátaapátiba a radioaktív anyagok szállítási követelményeinek megfelelően kialakított járművekkel. A hulladékcsomagok átszállítása az RHFT (Püspökszilágy) - Kisnémedi - Váchartyán - Vác, M2 autóút - Budapest, M0 autóút - Érd, M6 autópálya - Bátaszéki lehajtó - Kismórágy - NRHT (Bátaapáti) útvonalon haladna.
Az RHK szerint amennyiben ezen útvonalakon valamilyen külső ok miatt a hulladékszállítás ellehetetlenül, úgy alternatív szállítási útvonalak is rendelkezésre állnak - olvasható az oknyomozó portál cikkében.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás