Az ügy tárgyalása július 12-én kezdődött a Fővárosi Törvényszéken. A bíróság a mai tárgyalási napon tájékoztatást ad a tárgyalássorozat várható ütemezéséről, majd a vádlott meghallgatásával megkezdi a bizonyítási eljárást.
A Fővárosi Főügyészség Tarsoly Csabát és tíz társát különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolja. Az ügyészség öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró a 11 vádlott terhére. A bűnszervezetet irányító Tarsoly Csabát 753 rendbeli cselekménnyel vádolják, ezek alapján 5-től 25 évig terjedő fegyház szabható ki.
A vádbeli cselekmények elkövetési értéke mintegy 77 milliárd forint, az ügynek több mint harmincezer sértettje van.
A Quaestor-ügy tavaly márciusban pattant ki: a Magyar Nemzeti Bank március 10-én részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét és felügyeleti biztost rendelt ki az észlelt szabálytalanságok miatt. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Értékpapír Zrt. mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött