A járvány kirobbanásakor egyértelműen megugrott a fertőtlenítéssel, személyes higiéniával és a takarítással kapcsolatos termékek iránti kereslet. A festékkategóriában is kimagasló értékesítési adatokat értek el 2020-ban, a lakosság széles körben kezdett lakásfelújításba a bezártság heteiben. Emellett aki csak tehette, a kertekben töltötte a pandémiás heteket, ezért a kerttel kapcsolatos termékek iránt is megugrott a kereslet. Így például a zöldhulladék gyűjtésére alkalmas zsákok, az ültetéssel kapcsolatos termékkörök árucikkei (virágok, kerti szerszámok, virágföldek, balkonládák, virágkaspók, marhatrágyák és tápoldatok) is nagyon jól fogytak. A grill eszközök és faszén iránti kereslet például kimagaslónak bizonyult, de a napozóágyak forgalma is megduplázódott tavaly - mondta Karl-Heinz Keth ügyvezető igazgató.
Az éves forgalom szempontjából az első 5 helyen továbbra is hagyományos barkácspiaci termékek szerepelnek, úgymint padlólapok, csemperagasztó, száraz beton, de igen előkelő helyet foglal el a fehér falfesték is.
A Praktiker 20 áruházat és egy webshopot működtet Magyarországon, a webshop a fizetési forgalomnak már csaknem 10 százalékát adja. A Praktiker szerint 2020-ban a 14-ik legnagyobb forgalmú webáruház lett a GKI frissen kiadott listája alapján. Az áruházaik összterülete mintegy 130 000 négyzetméter.
A társaság 2020-ban a pécsi, Budapesten a Bécsi úti és a Váci úti áruházát újította fel, idén pedig a budapesti Mester utcai, a miskolci és szombathelyi áruházak modernizálására kerül sor több százmillió forint összegben.

A Praktiker áruházak a járványhullámok ellenére végig nyitva maradhattak, így leépítés vagy munkaidő-módosítás nem történt. Ebben az időszakban a veszélyeztetett, időskorú, megváltozott egészségi állapotú és kisgyermeket nevelő édesanyáknak otthonmaradási lehetőséget biztosítottak 50 százalékos bérfizetéssel, majd fizetés nélküli szabadsággal. A home office-t 3 nap alatt vezették be a veszélyhelyzet kihirdetésekor, ahol ez kivitelezhető volt.
A vállalat csaknem 1700 embernek ad munkát. A Praktiker piaci részesedése mintegy 32-33 százalék Magyarországon, a barkácslánc 340 beszállítóval dolgozik, ebből a magyar cégek aránya már 85 százalék.
A társaság folytatta a társadalmi célú programjait a járvány ellenére, de áthelyezte aktivitásait az online térbe. A barkácslánc az elsők között csatlakozott a "B-terv" kezdeményezéshez, amely a pandémia miatt állásukat vesztő munkavállalóknak kínált lehetőségeket.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Újjászületik az M7-es, leesik az állunk az új hídtól

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

ÉLŐ: "Szenvedés nélkül nincs győzelem" - Orbán Viktor a CPAC-en!

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Erre a termékre még a jelenlegi piaci helyzetben is van kereslet

Autósok figyelem: egy hónapos terelés jön az M0-s autópálya déli szektoránál
