A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben. A továbbképzésen 5 ezer pedagógus vesz részt, az ország egész területéről.
A nyertessel november 6-án kötött szerződést az ajánlatkérő.
A Céginfo.hu adatai szerint a Prekog Kft. 2005-ben alakult, a jegyzett tőkéje 3 millió forint, a tulajdonosa pedig két magánszemély. A múlt évet 875 millió forint nettó árbevétel mellett, 469 millió forint adózás előtti eredménnyel zárta.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött