A 2012-ben életbe lépett jogszabályi változások ugyanis különleges helyzetet idéztek elő. A kényszertörölt vállalkozások jelentős része régóta élő cégként szerepelt a cégnyilvántartásokban, így ezek - megfelelő szabályozás híján - korábban tömegesen nem jelenhettek meg semmilyen cégmegszüntetést eredményező eljárás adatai között - állapította meg Győrfi Attila, az Euler Hermes Magyarország követeléskezelési igazgatója. Mivel a fizetésképtelenségi eljárásokat a gazdaságra gyakorolt tényleges hatásuk alapján kell megítélni, csak azoknak van relevanciája, amelyek valós, működő vállalkozások bedőlését jelenti. A kényszertörlések jellemzően a fiktív vagy a legalitás határán működő vállalkozásokat érintik, a folyamat mögött egy adminisztratív piactisztítási mechanizmus is munkálkodik.
A cég 2014-re vonatkozó előrejelzése már javulást jelez, a fizetésképtelenségek számában 4 százalékos csökkenést várnak. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a megszűnő vállalkozások száma összességében csökkenne, hiszen az adminisztratív intézkedések nem ezt az irányt erősítik (például a kft.-k törzstőkéjének emelése).
Globálisan még romlik a helyzet
Az idei évre globálisan a fizetésképtelenségi eljárások 2 százalékos növekedését várja az Euler Hermes, majd jövőre mérsékelt javulás (egyszázalékos csökkenés) következhet, azonban Európában a lassú kilábalás miatt nem lesz pozitív elmozdulás. Összességében pedig 2014-ben világszerte a fizetésképtelenségi eljárások várható száma 24 százalékkal múlja felül a válságot megelőző, 2000-2007 közötti időszak átlagát.
A világgazdaság elhúzódó lassulásának és a vállalati szektor fizetésképtelenségi eljárásainak történelmileg magas szintje miatt 2013 egészére nézve újra növekedést mutat a globális fizetésképtelenségi indexünk - mondta Wilfried Verstraete, az Euler Hermes igazgatótanácsának elnöke. A nagy régiók közül Latin-Amerikában (+10 százalék) a helyzet a gyengébb gazdasági növekedés miatt romlott, Közép-Kelet-Európa (+6 százalék) tükrözi a nyugat lassú növekedését, míg Nyugat-Európa (+9 százalék) rossz mutatója annak köszönhető, hogy a fizetésképtelenségi eljárások Németország és az Egyesült Királyság kivételével mindenütt nőttek. Jó hír viszont, hogy Észak-Amerikában (-11 százalék) és az ázsiai-pacifikus térségben (-4 százalék) javult a helyzet.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet