A kutatásban részt vevő válaszadók közül – banktól függetlenül – minden harmadik ember vesz ki szabadságot banki ügyintézés miatt, még úgy is, hogy sokan munkaidőben, ebédszünetben vagy a szabadidejük terhére intézik pénzügyeiket: a válaszadók egyharmadának több mint egy óra esik ki a munkaidejéből banki ügyintézés miatt, a megkérdezettek 45 százalékánál már előfordult, hogy ügyintézés következtében kellett lemondani az ebédszünetről, míg a válaszadók több mint fele mindig szabadidejében intézi ügyeit.
Pedig, ha személyes tanácsadásra van szüksége az ügyfélnek egy-egy összetettebb banki ügy miatt, előzetes időpontfoglalással az ügyintézés lerövidíthető, soron kívül vehetnének igénybe számos banki szolgáltatást, jócskán csökkentve a várakozással és a pénzügyek intézésével töltött időt.
Milyen bankügyeket lehet előzetes időpontfoglalással intézni?
A tanácsadást igénylő banki ügyek mindegyikénél van lehetőség arra, hogy előre tervezéssel időt spóroljon az ügyfél. Az adatokból kiderül, hogy tízből hét ember tisztában is van azzal, hogy létezik az előre lefoglalt időpont, mint lehetőség a bankfióki ügyintézés gyorsítására, az online időpontfoglalás rendszeres igénybevételét azonban mindössze a válaszadók 15 százaléka, időnkénti használatát pedig csak 29 százalékuk jelezte.
Márpedig az előrelátás itt is kifizetődik, ezt a válaszadók többségének saját tapasztalata is igazolja: a kutatásban részt vevők visszajelzései szerint előzetesen lefoglalt időpont esetén a teendőiket gyorsabban el tudták intézni. Ilyenkor ugyanis soron kívül fogadja őket a banki tanácsadó, és azt is kiválaszthatja előre, hogy milyen ügyben szeretne tanácsadásra időpontot kérni. Legyen szó hitelekkel kapcsolatos kérdésről, bankszámlákról vagy bankkártyákról, megtakarítások vagy befektetések kezeléséről, vagy akár biztosításokkal kapcsolatos ügyintézésről, bármelyik esetben érdemes előre megtervezetten, a legközelebbi fiókot kiválasztva, időpontra érkezni.
Az OTP Bank egyik fő stratégiai célkitűzése digitális szolgáltatásainak fejlesztése. Az utóbbi időben a banki ügyintézésben is egyre jobban nő az igény a mobiltelefonos megoldások iránt, ezért a foglalási lehetőséget már telefonos applikációnkon, a SmartBankon keresztül is elérhetővé tette a bank.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Csárdi Antal új és váratlan hungarikumot talált ki
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Jó hír érkezett a Mol finomítójából
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit