A beruházásnál számítanak európai uniós támogatásra és keresik a befektetési partnereket, akikkel a körvonalazódó terveket közösen meg tudják valósítani - közölte a társaság vezetője, hozzátéve, hogy a leendő gyárban akár száz munkahelyet tudnának teremteni.
Jancsó Péter szerint az invesztíció megtérülése kedvező, hiszen az ott készülő termék alapanyaga döntően PVC-hulladék lesz. Ebből állítható elő az elsősorban üzletekben, irodákban használható dizájnpadló.
A PVC újrafeldolgozásával a fenntartható fejlődés programjához kíván hozzájárulni az idén 17-18 milliárd forintos árbevételre számító társaság. Az ez évi forgalom euróban számolva 5 százalékkal haladja meg a tavalyi árbevételt az exportnak köszönhetően, a cég belföldi eladásai ugyanis jelentősen visszaestek.
A padlótermékeket gyártó társaság félszáznál több országban forgalmazza termékeit. Az értékesítésben az orosz piacra erőteljesen fókuszál a társaság, ahol szeretné visszaszerezni azokat a piaci pozíciókat, amelyeket a válság előtt magáénak tudhatott.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem áll meg a Revolut, letaszította trónjáról a legnagyobb bankot a szomszédban
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának