Moszkva egyik elővárosában, egy raktárközpontban bérel másfél ezer négyzetméteres, de az igényeknek megfelelően bővíthető területet a padlógyártó társaság, amelynek az a célja, hogy a mostani, öt-hat hetes szállítási idő helyett vagy helyben ki tudják szolgálni az ügyfeleket, vagy maximum két hetesre csökkentsék a várakozást - tette hozzá.
Az igazgató jelezte: a megnyitót a helyi piacon fontos, szintén az orosz fővárosban megrendezett Batimat építőipari szakkiállítás idejére tették, mivel a szolgáltatással elsősorban az ottani regionális disztribútorokat célozzák meg. Németh Anett tájékoztatása szerint a nyitáskor 200 ezer négyzetméternyi PVC-padlót és 20 ezer négyzetméternyi parkettát tárolnak majd a raktában, amely alapvetően lakossági termékeket kínál majd.
Az igazgató azt közölte: tavaly a Graboplast forgalmának mintegy ötöde irányult Oroszországba, ezt szeretnék tovább közelíteni a korábbi, ennél jelentősen magasabb szinthez. Jancsó Péter elnök-vezérigazgató január végi tájékoztatása szerint a válság előtti 75-ről 50 százalék alá esett forgalmukban a lakossági termékkör.
Németh Anett beszámolt arról is: decemberben az Egyesült Államokban szerzett tárolókapacitást a társaság. Ott egy helyi partnerrel működnek együtt; ez a raktározás mellett az értékesítésről is gondoskodik. Az összefogás keretében kizárólag speciális termékeket, főleg az egészségügyi intézményeknek szánt, baktériumölő burkolatot forgalmaznak.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem áll meg a Revolut, letaszította trónjáról a legnagyobb bankot a szomszédban
Magyar szál az Epstein-aktákban: sürgető és fenyegető levelek egy budapesti lakásról
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők