A BKV-nál 2017. januárjától folynak a bértárgyalások a lehetséges béremelés mértékéről, illetve a bérfejlesztési forrásokkal kapcsolatban. A cég közleménye szerint ők is több éves bérmegállapodásban gondolkodik, "amely alapján mind a munkavállalók, mind a munkáltató hosszabb távon tervezhetnek".
Ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy jelenleg a BKV nem rendelkezik elegendő tartalékkal az érdekvédelmi szervezetek által megfogalmazott követelések mértékének teljesítéséhez. Ehhez egyből hozzáteszik, hogy a BKV nyitott a további egyeztetésekre, keresi a források megteremtésének lehetőségeit, és mindent elkövet annak érdekében, hogy a tárgyalások minden érintett számára megnyugtató eredménnyel zárulhassanak.
Kapcsolódó

Az eredménytelenség azért okozhat káoszt a fővárosban, mert néhány napja az Egységes Közlekedési Szakszervezet bejelentette, hogy nyomásgyakorló akciókba kezd, ha a BKV vezetése nem áll elő érdemi béremelési ajánlattal. Sőt, az akciósorozat előkészítését már meg is kezdték.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin