Fokozatosan derülnek ki az állami nyugdíj mellett az előtakarékosságra is hangsúlyt fektető nyugdíjas államkötvényekről a részletek. Az Államadósság Kezelő Központ vezetője, Barcza György a Portfolio.hu egy csütörtöki konferenciáján ismertette ezeket.
Azt már korábban tudni lehetett, hogy a tervezett kötvény kamata az infláció feletti 1,7-3 százalékos sávba kerül, valamint azt is, hogy az öngondoskodási államkötvénynél fontos szempont lesz az egyszerűség is, mert az első jegyzéstől kezdve mindig ugyanabba az állampapír-sorozatba fekteti majd a pénzét, aki ilyenről dönt, a gyűjtögetés pedig 65 éves korig tart majd.
Kapcsolódó
Barcza azt is elmondta, hogy emellett szeretnének kialakítani egy kisbefektetői számlacsomagot a bankokkal karöltve, amely egy állampapír befektetéssel egybekötött kedvező feltételű megoldás lenne. Havonta rendszeres (10-40 ezer forint) összeg állampapírba fektetése esetén lehetne ezt a konstrukciót igénybe venni - közölte a portál.
Az ÁKK vezetője szerint lassú lesz az állomány felépülése, mert az emberek a hosszú távú befektetésekkel óvatosabban bánnak.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
