A tavalyi eredmények már mutatják a több mint három éve elindult munka pozitív üzleti jeleit - fogalmazott Szabó.
A takarékszövetkezeteknek 1,3 millió ügyfelük van, 1500 fiókjukkal az egész országot behálózzák, a magyarországi bankfiókok több mint fele takarékszövetkezeti. Tavaly alakult ki az 1118 fiókból álló hálózat, amely egységesen befektetési szolgáltatásokat nyújt az ügyfeleknek, állampapírokkal, értékpapírokkal, befektetési jegyekkel, értékpapírszámla-nyitással kapcsolatos ügyintézést vehet igénybe a lakosság, illetve a vállalati és intézményi ügyfelek.
A mikro-, kis- és középvállalkozásoknak több mint 170 milliárd forintnyi hitelt folyósítottak tavaly.
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke, Demján Sándor kedden nyílt levélben egyebek között azt állította, hogy a takarékszövetkezeti integráció nem érte el célját, a teljes takarékszövetkezeti szektor veszteségessé vált. Ezzel kapcsolatban Szabó úgy fogalmazott, hogy a nyílt levél alaptalan vádaskodásokat, rágalmakat, illetve szakmai hibákat és valótlanságokat tartalmaz, emellett nem a takarékszövetkezetek érdekeit szolgálja.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Veszedelmes trend: kétszeresére duzzadt az e-rolleres balesetek száma