Az országosan tervezett 110 naperőműből 94-et már megépítettek. A most átadott 21 erőmű Bicskén, Bodajkon, Csókakőn, Csornán, Fertőszéplakon, Győrváron, Kajárpécen, Kisbéren, Komáromban, Kőszegen, Nagyvázsonyban, Öskün, Várpalotán, Veszprémben és Zalaegerszegen működik - mondta Varga László az MTI szerint.
Arról is beszélt a vállalat vezetője, hogy a naperőművek használatával a villamosenergia-termelés szén-dioxid-kibocsátása, valamint az üvegházhatású gázok mennyisége is csökkenthető, így a klímavédelmi célok eléréséhez is jelentősen hozzájárul a beruházás.
A kiserőművek teljesítménye egyenként fél megawatt, az élettartamuk pedig 25 év - tette hozzá.
Az ügyvezető elmondta azt is, hogy az MVM Csoport országosan megépülő 110 naperőművének összes kapacitása meghaladja a 100 megawatt beépített teljesítményt, ezek az egységek évente több mint 110 gigawattóra áramot termelnek majd.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett