A Fornetti tizenöt országban van jelen, ebből hatban kizárólag nemzetközi kiskereskedelmi hálózatok révén. A 2000-es évek eleji terjeszkedés könnyebb volt, mert a régióban új volt a koncepció, így robbanásszerűen bővülhetett a Fornetti piaca - derült ki abból az interjúból, amelyet Kelemen Szilárd a cég franchise és concept üzletágának igazgatója adott a Világgazdaságnak.
Ma Lengyelország a legnagyobb kihívás, főként, mert le kell rombolniuk a Fornettiről az elmúlt évek alatt kialakult képet, és megújítva újra meg kell ismertetniük a márkát a piaccal. Korábban azt tervezték, hogy Berlinben megnyitják első németországi boltjukat, de ez még várat magára. Időt igényel az induláshoz szükséges feltételek megteremtése.
Kapcsolódó
Cipruson viszont terveiknek megfelelően megnyitották az első öt Fornetti látványpékséget ottani partnerükkel, amely az eddigi eredmények tükrében további öt üzletet nyitna a következő évben.
A boltokban új tésztatípusokkal, teljes kiőrlésű termékcsaláddal, cukrásztermékekkel akarják bővíteni a kínálatot.
A fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett