Az új arculati elemekkel rendelkező Grand Tokaj termékekkel első ízben a világ legrangosabb séfversenyén, a Bocuse d'Or európai döntőjén, május 10-11-én Budapesten találkozhatnak a fogyasztók, ugyanis a magyar cég nyerte el a jogot, hogy az esemény borszponzora legyen.
A korábbi terveknek megfelelően halad a tolcsvai borászati központ műszaki és technológiai megújítása, a mintegy 4,4 milliárd forintos beruházással megvalósuló 4400 négyzetméteres palackozóüzem építése az utolsó fázisába lépett. A technológia beszerelése május első heteiben történik meg, az üzem pedig várhatóan 2016 őszén kezdi meg működését.
A létesítmény évi 10 millió palackos kapacitás mellett garantálja majd a teljesen higiénikus és steril töltési folyamatot, továbbá lehetővé teszi az öntapadós címkézést, valamint a világpiacon újabban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő csavarzáras kupakkal ellátott termékek gyártását is.
A vállalat 2013-ban elindított minőségi borászat kialakításának programja - a technológiai fejlesztések, beruházások, a termékmegújítás mellett - a szőlőtermelőkkel való együttműködés megújítását is tartalmazza. Ennek keretében a Grand Tokaj már tavaly év végén közzétette az idei felvásárlási árait, emellett az Agroker Holding Zrt.-vel együttműködve kedvező kamatozású előfinanszírozási hitelt biztosít szőlőtermelő partnereinek.
A Grand Tokaj a régió integrátori szerepét is betölti, közel 1150 hektár területről, több mint 1400 kistermelőtől vásárol fel szőlőt, de emellett 70 hektáros saját szőlőterülettel is rendelkezik.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson