Az őket képviselő szakszervezet, a Balpa tájékoztatása szerint az első munkabeszüntetés 48 órás lesz augusztus 22-23-án, a második már 60 órás szeptember 2-4-én.
A Balpa tájékoztatása szerint a szakszervezet által képviselt pilóták 80 százalékos többséggel döntöttek a sztrájk mellett, miután nem tudták rendezni a nyugdíjakkal és a fizetésekkel kapcsolatos vitás kérdéseket az ír légitársasággal.
Kapcsolódó
Júliusi negyedéves jelentésében a Ryanair az adózott eredményének jelentős, 21 százalékos csökkenéséről számolt be. A június végével záruló első pénzügyi negyedévben 243 millió euróra esett a cég adózott eredménye, elsősorban a magasabb üzemanyagárak, a bérköltségek és az alacsonyabb jegyárak miatt.
A Balpa közölte, azért döntöttek a sztrájk mellett, mert a légitársaság nem hajlandó tárgyalni a szakszervezetekkel, még csak hivatalos ajánlatot sem kaptak tőlük a vitás kérdések rendezésére.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező